A Vigyél Haza Alapítvány népszerű állatvédő szervezet, mely már 18 éve kedves fali - és asztali naptárral buzdítja a jóérzésű állatbarátokat az árva- és keverék-kutyák örökbefogadására. Fontos számukra, hogy a képeken, a maga területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, hiteles embereket mutassanak be, egy-egy kedves, keverék kutya társaságában.
A jótékony célú naptár minden évben más-más gondolat köré épül. Ebben az évben a Nemzeti Táncszínházzal együttműködve a magyar táncművészet sokszínűségét állították középpontba: a Táncszínház törzsegyüttesi körébe tartozó, színpadán rendszeresen fellépő társulatok művészei vállalták önzetlenül, hogy részt vesznek a fotózáson.
A kezdeményezéshez az Argentin Tangó Táncszínház, a Bozsik Yvette Társulat, a Szegedi Kortárs Balett, a Győri Balett, a Pécsi Balett, a Duna Művészegyüttes, a Fitos Dezső Társulat, a FlamenCorazonArte Táncszínház, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Sivasakti Kalánanda Táncszínház művészei csatlakoztak.
A gyönyörű képeket Chikán Erika fotográfus, a sminkeket pedig Schmíz Ágnes és Nagy Esztella készítették el. A naptárlapokon feltűnő kutyák egy részét a közelmúltban fogadták örökbe, de többen még mindig reménykedve várják az igazi gazdit.
A naptár készítésének hangulatát jól tükrözi az alábbi kisfilm is:
Az alapítvány célja, hogy a felvételekkel kedvet csináljanak az önhibájukon kívül gazdátlan állatok örökbefogadásához.
A naptár várhatóan december elejétől kapható Az eladásából származó bevételt, az alapítvány kizárólag és közvetlenül az árva állatok gyógyítására fordítja majd.
A táncművészekkel készített képekből a Nemzeti Táncszínházban decemberben kiállítás is nyílik.