Szerelemtől fűtött érzelmi utazás
Gabriel García Márquez neve senki előtt nem ismeretlen, egyedülálló írói stílusa évtizedek óta rengeteg olvasót vonz, de táncszínházi adaptáció esetében ritkán hallható.
Fodor Zoltán és az Inversedance Társulat viszont egyedülálló módon a tánc nyelvén fogalmazta meg a kolumbiai író egyik legismertebb művét - a Szerelem a kolera idején - , mely november 25-én debütált a Nemzeti Táncszínházban.
A darabot december 10-én ismét műsorra tűzzük, az alkotófolyamat részleteiről Fodor Zoltán, Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, az Inversedance Társulat alapítója mesélt.
- Korábbi munkáidon végigtekintve úgy tűnik, mintha vonzanának azon művek, melyeket te ültetsz először a tánc nyelvére. Ilyen volt korábban például a Bohémélet című opera, a nagysikerű gyerekkönyv, a Rumini és most a Nobel-díjas író klasszikus műve, a Szerelem a kolera idején.
- Nincs minőségbeli különbség aközött, ha egy alkotó olyan művet dolgoz fel, amit előtte már többen is, vagy ha ő először. Ugyanakkor, mondjuk egy Diótörő esetében kirajzolódik egy kép arról, hogy korábban hogyan állították színpadra, és az cél, hogy azt ne ismételje meg az ember. Ilyen értelemben jó olyanhoz nyúlni, amihez korábban még senki, hisz szabadabban lehet gondolkozni, nem kell attól tartania, hogy egy utóérzés lesz. De egy feldolgozás esetén az én motivációm nem az, hogy más még nem dolgozta fel, hanem maga az alapmű, a vele való személyes kapcsolat és ennek a megmutatása. A kihívás az maga az alkotás.
- Mit gondolsz, hálás vagy hálátlan feladat feldolgozni egy világhírű regényt, amit sokan olvastak, láttak filmen?
- Mind a kettő igaz. A Szerelem a kolera idején egy nagyon nehéz regény, melynek táncszínházi feldolgozása az én szabad asszociációm, személyes történetem, miután az természetesen lehetetlen feladat lenne, hogy mindenkinek az ízlésére, elvárására formáljam a darabot.
Én nem hiszek abban, hogy ha adaptálunk egy történetet, akkor elveszhet maga a cselekmény, így természetesen az megjelenik, az már művészi kérdés, hogyan. Célom, hogy ne csak a kerettörténetet jelenítsem meg, hanem a színpadra ültessem a regényben rejlő atmoszférát és érzelmeket. Az alapmű két főhősének hosszú évtizedekig párhuzamosan, de valójában egymástól függetlenül zajlik az élete. Ha valaki olvasta a regényt, az a lelki beállítottságától függően, feltehetőleg az egyik karakterrel jobban azonosult, mert erősebb hatást gyakorolt rá. Természetesen nekem is van egy olvasatom, ami kijelölte a darab irányát.
- Márquez írói stílusához hűen, a regény szövege sűrű és tömény, számos leírással, költői képpel gazdagítva, emellett több idősíkon játszódik. Ezek mennyire nehezítették meg a színrevitelt?
- Míg a filmfeldolgozás esetében könnyen meg lehetett mutatni azt, hogy időben ugrál a történet, addig ezt a táncban jóval nehezebb. Természetesen törekszünk rá, de a tánc műfaja nem teszi lehetővé, hogy hosszan kibontsuk a regényt, ezért sokkal inkább az esszenciáját akarjuk megragadni, a szereplők érzelmi utazását és a kapcsolatukat magával az élettel. Nemcsak a két főhős közti viszonyt vizsgáljuk, hanem azt is, hogy az a fajta szerelem, amit tizenévesen megismertünk, megtapasztaltunk, hogyan dolgozik tovább bennünk életünk végéig.
- Az előadás színlapján koreográfusként nem csak te vagy feltüntetve, hanem az egész társulat.
- Az Inversedance Társulat táncművészei évek óta részt vesznek az alkotói folyamatban, a mozgás kialakításában mindig számítok rájuk, az előadás közös gondolkodás eredménye. Sokat beszélgetünk és hagyom, hogy mindenkiben megszülessenek érzések, gondolatok egy-egy jelenettel kapcsolatban, amit aztán együtt alakítunk tovább. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy értsük egymást és egy irányba menjünk.
- Ha már az együtt gondolkodást említed, nem először kérted fel a zeneszerzőnek, Gergely Atillát, aki nemrégiben bemutatkozott a Nemzeti Táncszínházban koreográfus-rendezőként is. Milyen zenei világban gondolkoztatok?
- Atilla elmélyült zenei világának és zeneszerzői fantáziájának hála, pontosan érti, érzi, hogy milyen az, amikor egy gyerekdarabhoz - például a Ruminihez - kell zenét szerezni és milyen, amikor egy ilyen grandiózus regényhez. A Szerelem a kolera idején című előadásban nem kizárólag a cselekményt szeretném megmutatni, hanem azt a mélységet is, amit rejt a szöveg, és ezt Atilla tökéletesen megragadta, zeneileg leképezte.
Szerkesztette: Tompa Diána
