Amikor a filmművészet a tánc szolgálatába áll...

Nagyszabású táncfilm született A tánc 30 árnyalata címmel, a Nemzeti Táncszínház és a DelbeauFilm együttműködésében. Az alkotásban körbetáncolják az egész országot, miközben Magyarország számos ikonikus épülete és tere - például a Bory-vár, a Szépművészeti Múzeum vagy a szegedi Dóm tér - díszletként elevenedik meg. A film kulisszatitkairól Delbó Balázs rendező-operatőr és Fontányi Gréta rendezőasszisztens, vágó mesél.

Nem ez az első közös munkátok a Nemzeti Táncszínházzal: korábban A tánc nyelvén beszélünk címmel már készült egy táncfilm az intézmény megbízásából. Hogyan kezdődött a közös munka, és tekinthető-e A tánc 30 árnyalata az első alkotás folytatásának?

Delbó Balázs: Bár korábban is csináltam táncfilmeket itthon és Bécsben (ahol élek) egyaránt, ilyen nagyszabásút, melyben egy egész ország profi táncpalettája megjelenik, még nem. A Nemzeti Táncszínház húszéves jubileumi filmje, A tánc nyelvén beszélünk volt az első, amit közösen hoztunk létre, de ott a Táncszínház új épületének megjelenítése, valamint annak a magyar táncéletben betöltött szerepe állt a fókuszban. A tánc 30 árnyalata című alkotást viszont sokkal inkább művészfilmnek tekintjük, így klasszikus értelemben nem folytatás, még ha a Nemzeti Táncszínház terei itt is sokszor megjelennek. Azt akartuk, hogy a tánc és a zene legyenek a főszereplők, ezért Ertl Péter köszöntőjén kívül nincs beszéd a filmben, ami így nemzetközibb is. Továbbá tudatosan nem tüntettük fel a film közben az aktuálisan megjelenő együttesek és táncművészek nevét, hogy a koreográfiák, a zene és a stílusok szabadon áramoljanak egymás után, így csak fejezetváltásokkor van lélegzetvételnyi szünet, hogy a néző hátradőlhessen, és átadhassa magát az audiovizuális élménynek.

Egy táncfilm rendezőjénél elengedhetetlen a tánctudás, vagy legalább a jó ritmusérzék? 

Balázs: Azt gondolom nem feltétel a tánctudás, de elengedhetetlen ismerni a műfaj alapszabályait, hiszen ha ezeket egy rendező figyelmen kívül hagyja, akkor a film nem a táncot, a koreográfiát fogja hangsúlyozni vagy megemelni, még ha esetleg érdekes szempontból is mutatja be. Ezért elengedhetetlen a ritmusérzék és egyfajta affinitás a mozgáshoz és zenéhez, valamint az alázatosság, hogy ne a saját kvalitásaimat akarjam csillogtatni, például, hogy mennyire jól tudom a kamerát mozgatni, hanem engedni, hogy a filmművészet a tánc szolgálatába álljon. Miután én táncművész voltam, így számomra sok minden egyértelmű, de pont emiatt kifejezetten szeretek olyanokkal együtt dolgozni, akiknek viszont nincs ilyen múltjuk, mert érdekel, hogy ők egy másik szemszögből mit látnak. 

És a másik oldalról: mi tesz egy táncművészt "jól" filmezhetővé?

Balázs: Én inkább itt úgy tenném fel a kérdést, hogy mi tesz egy koreográfiát jól filmezhetővé. A táncművész azt teszi, amit a koreográfus mond, természetesen át kell érezni a mozdulatot, ami egy forgatás esetében nehezebb, mert egy puritán helyen, közönség nélkül nincs meg az a bizonyos adrenalinlöket.

Fontányi Gréta: Bár egyetértek Balázzsal, és valóban a koreográfiák és rajtuk keresztül az alkotók személyisége az, ami A tánc 30 árnyalatában kidomborodik, de emellett fontos megemlíteni azt a veleszületett képességet, amit előadói tehetségnek nevezünk: amikor egy táncos nyomot hagy és megmarad a néző fejében. Ez független a tánctechnikától, a művész kisugárzásával és az aurájával vonja magára a figyelmet. Az utolsó időszakban a film végét is többször újravágtuk, mert azt akartuk, hogy emelkedett hangulata legyen, ezért olyan képsorokat kerestünk, amelyek mozdulatbázisúak és lassítva is működnek. És ekkor rájöttünk, hogy a személyt és mögötte a szenvedélyt kerestük mindvégig.

Mitől válik harminc együttes koreográfiája filmművészeti alkotássá és lesz több, mint egy puszta műsorajánló vagy produkciók egymásutánja?

Balázs: Azt már a legelején tudtuk, hogy nem szeretnénk az összes együttest "ráömleszteni" a nézőkre, ugyanakkor egy dramaturgiai ívvel rendelkező, egybefüggő filmet akartunk létrehozni, ezért fejezetekre tagoltuk, ami a legnehezebb része volt az egész alkotói folyamatnak. Nyár elején, amikor már leforgattuk a film nyolcvan százalékát, teljes tanácstalanságban ültünk a számítógép előtt, mert nem tudtuk elhelyezni az együtteseket. Rengeteget sakkoztunk, hogy megszülessen ez a bizonyos dramaturgiai ív, külön táblázatot készítettünk, ahol különböző szempontok alapján értékeltük a már megvágott részeket: a zene ereje, a filmes hatás, a drámaiság, a vizualitás.

Gréta: Igyekeztünk teljesen függetleníteni magunknak az egyéni ízlésünktől, és nem annak alapján létrehozni egy sorrendet, hogy melyik stílus áll hozzánk közelebb. Miután a film nem kizárólag a szakmának készült, a laikus közönség nem biztos, hogy például a technikai virtuozitást nézi, azonban ez a mi táncos múltunk miatt erősen befolyásoló tényező.

Tompa Diána

A teljes interjú a Táncművészet folyóiratban olvasható, mely a Magyar Táncművészeti Egyetem webshopján rendelhető meg.