A tánc világnapjára
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák és ünneplő közönség!
Nagy öröm közösen ünnepelni a tánc világnapján a Magyar Táncművészek Szövetségének idei díjazottait. Az eseménynek még nagyobb rangot ad a Magyar Táncművészeti Egyetem fennállásának 75 éves és a Nemzeti Táncszínház működésének 25 éves jubileuma. A két évfordulóhoz mindkét intézmény egykori és mai vezetőinek és munkatársainak szívből gratulálok!
A tánc világnapja minden évben kiváló alkalom arra, hogy művészeti águnk határokon átívelő, nemzetközi jellegére fókuszáljunk, amit balettművészi és igazgatói éveim alatt is lehetőségem volt megtapasztalni. A táncban jó esetben csak az egyetemes minőség számít. Egy jeté vagy egy arabesque, ha jól csinálják, ugyanazt az értéket hordozza Moszkvában és New Yorkban, Sepsiszentgyörgyön és Taipeiben is. Mai háborúkkal és ellenségeskedéssel terhelt korunkban pedig még inkább felértékelődnek azok a kifejezési formák, amelyek hidat képezhetnek egymás jobb megértéséhez és elfogadásához.
A megértésre, együttműködésre, egymás szakmai munkája iránti tiszteletre ugyanakkor határainkon belül is nagy szükség van, mert az ünnep pillanataiban sem tagadhatjuk, hogy hivatásunk komoly kihívásokkal küzd. Az, hogy a tánc több műfaja az elmúlt évtizedekben egyre inkább kiszorul az közérdeklődésből, azt eredményezi, hogy a mi nagyon szép, ugyanakkor nehéz és rövid művészi pályánk utánpótlása is töredékére fogyatkozott a korábbi évtizedekhez képest. Ahogy az sem viszi előbbre a tánc ügyét, ha egy megyei jogú város több mint tíz éves múltra visszatekintő együttese egyik napról a másikra megszűnik.
Úgy gondolom, hogy ilyen körülmények között csak megkettőzött szakmai munkával lehet eredményeket elérni. A körülmények dacára minél magasabb színvonalú produkciókat kell létrehoznunk, művészeinknek pedig ehhez - a lehetőségekhez képest - a lehető legjobb körülményeket és hátteret kell biztosítanunk, hogy ők tudásuk legjavát nyújthassák a közönségnek. Csak így tudjuk felhívni magunkra a figyelmet, és tehetjük újra vonzóvá és érdekessé a táncművész pályát a fiatal generációk számára.
Minden olyan kezdeményezés, amely magas színvonalon segíti elő a táncműfajok megismertetését és megszerettetését a jövő generációival, megérdemli a támogatást. Külön öröm számomra, hogy a Magyar Állami Operaház balettképzéseként működő Magyar Nemzeti Balettintézet is lassan egy évtizede veszi ki a részét a tehetségek felkutatásából és kineveléséből, amit számos hazai és nemzetközi versenyeredmény, sőt most már az együttesben felnevelt ifjú művész is bizonyít.
Közös erővel kell tennünk annak érdekében, hogy a táncművészeti képzésben részt vevők olyan színvonalú oktatásban részesüljenek, amellyel - akárcsak az én időmben - a világon bárhol megállhatják a helyüket, ha van ambíciójuk összekapcsolódni a világ egyik legjobb balettegyüttesének munkájába, hogy a növendékek ne csak próbatáncokon szembesüljenek hivatásuk valós követelményeivel.
Ha pedig a képzést biztosító intézmények úgy döntenek, hogy nem kívánják kiszolgálni az együttesek igényeit, a döntésüket tiszteletben tartva teremtsük meg annak lehetőségét, hogy az együttesek akár saját igényeikhez mérten nevelhessék ki utánpótlásukat, ahogy a legtöbb nagy együttes is maga képzi saját táncosait szerte a világban.
Kívánom, hogy a jövőben egymást segítve tudjunk tenni azért, hogy a tánc, ez a mindannyiunk számára fontos művészeti ág további nemzetközileg elismert magyar előadókkal és alkotókkal gazdagítsa az egyetemes művészetet.
Őszintén gratulálok minden díjazottnak! Munkájuk, elhivatottságuk példaértékű lehet mindannyiunk számára. A tisztelt közönség tagjainak tartalmas időtöltést kívánok, a fellépő művészeknek pedig: toi-toi-toi!
Solymosi Tamás
Kossuth-díjas, Harangozó Gyula-díjas, érdemes és kiváló művész, balettművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója
