A pillanat művészete
Hogyan emlékszel vissza az első találkozásodra a tánccal? Mikor érezted először, hogy ez nem csupán egy hobbi, hanem az életed meghatározó része lesz?
A tánccal való első találkozásom már a Balettintézeti tanulmányaim során megtörtént, de akkor még nem vált sorsfordító jelentőségűvé számomra. Az igazi meghatározó élményt Eck Imre munkásságával való találkozás jelentette ? ennek hatására vált a tánc életem egyik legfontosabb részévé.
Az előadás egyik központi eleme a művészet és a család összefonódása. Hogyan hatottatok egymásra művészként a családtagjaiddal, és hogyan formáltak téged ezek a kapcsolatok?
Az előadásban különböző életállomások jelennek meg, egyforma hangsúllyal: a gyermekkor, a tánccal való ismerkedés a tanulmányaim során, a táncművész-lét, a tanítás - mint az életem fontos része -, a párkapcsolat, valamint az élet vége az angyalokkal.
A darabban elhangzik a fiam, Kamarás Iván dala, és láthatók a lányom, Lovas Anna képei is. Élettársamat pedig a párom, Lovas Pál alakítja a színpadon. Igazi családi összefonódás ez!
65 év a Pécsi Balett kötelékében rendkívüli elhivatottságot tükröz. Mi tartott meg ezen az úton, és hogyan változott a balett világa az évtizedek során a te szemszögedből?
Annyi mindent csinálhattam, kiindulva a tánc világából! Amikor megalakult a Pécsi Balett, megismerkedhettünk a "színház" csodájával - és ez örökre rabul ejtett.
A táncos pályám befejezése után tanítottam, tagozatot vezettem, jelmezt terveztem, koreografáltam. Dramaturgként dolgoztam, prózai feladatokat vállaltam, és számos szakmai-elméleti munkát végeztem.
A balett világa a pillanat művészete - mindig tükröznie kell a jelen trendjeit, technikájának befogadónak kell lennie, és képesnek arra, hogy szintézist teremtsen a klasszikus és az éppen "divatos" táncnyelv között. Csak így bújhat ki a "rétegművészet" zsákjából!
A produkció a négy évszak változásain keresztül meséli el az életutadat. Hogyan jelenik meg ez a színpadon, és milyen érzéseket, gondolatokat szeretnél átadni ezzel a közönségnek?
A négy évszaknak nincs külön hangsúlya - hacsak nem úgy tekintünk rájuk, mint szimbólumokra: a gyermekkor a tavasz, a felnőtt művész korszaka a nyár, a pedagógusi lét az ősz, a jelenem pedig a tél.
Az előadás egyik kulcskérdése, hogy a tánc lehet-e örök szerelem. Szerinted mitől válik egy életpálya ilyen időtállóvá, és mit üzennél a fiatal táncművészeknek, akik most lépnek erre az útra?
Azt üzenem, hogy bár a táncos pálya valóban rövid, mindig nyitottnak és kíváncsinak kell maradni, érdeklődni a körülöttünk lévő világ iránt. Így a lehetőségek nyitva állnak - csak fel kell ismerni és meg kell ragadni őket.
