Elérhetőségeink:
1014 Budapest I., Színház u. 1-3.
Tel.: (1) 201-4407, 457 08 48, 375 86 49
info@tancszinhaz.hu
Térkép »
Ajánló
2013. május 23., csütörtök
19:30 - Nemzeti Táncszínház, Refektórium
Veszprémi Táncműhely: Porcelán
(Bemutató)

Hungarian dancers
Michael Milburn Foster kiállítása
Az észak-walesi születésű Foster Londonban végezte művészeti tanulmányait az 1960-as években, majd több mint 30 évig filmrendezőként dolgozott. Festményeiben egyértelműen megjelenik filmes múltja: teljesen egyéni hangvételű művei az emberi test mozgását ragadják meg filmekből kiragadott kockák és élő modellek alapján. Jelen kiállításon a Budapesten élő és dolgozó művész táncosokat és birkózókat megidéző merész sorozatait láthatjuk, akiknek az alakja vonalak, színmezők és árnyékolt sziluettek együtteséből áll össze és teremti meg a mozgás illúzióját.
Megnyitó: 2011. december 7. 18.00 óraA kiállítást megnyitja: Dr. Judith Mandy, Dr. Judith Mandy, Head of the Academic Office, CEU Business School

"A két dimenziós vásznon három dimenzióban való ábrázolás nagyon sok esetben a művészi kísérletezés tárgya. Michael Milburn Foster ezzel szemben bátran vág neki, hogy ugyanezen a felületen négy dimenziót jelenítsen meg. Festményein mozgást látunk, nem megfagyva, hanem a színek és árnyékok áttűnésében fennakadva.
Egyéni megoldásai azon alapulnak, hogy a korábbi generációk technikájának alkalmazása mellé az időt, a 4. dimenziót is odahelyezi. Analitikus kubista módon boncolja fel a táncosok legfontosabb mozdulatait és a birkózók legplasztikusabb izmait.
A kimetszett mezők másodpercek területén folynak át, és a levegőperspektíva finom eszközei körvonalazzák őket, amelyet itt inkább a mozgás, mintsem a távolság érzékeltetésére alkalmaz a művész. A festmények mozognak. Ugrálnak. Ezt érzékeljük, ha pislogunk, majd újból rájuk nézünk. Megint leugranak a vászonról."
Jeff Taylor, művészettörténész



